Válságmenedzsment

Hogyan alakulhat ki válsághelyzet?

  1. rosszul tervezett költségvetés következtében
  2. jól tervezett költségvetés, de hanyag gazdálkodás miatt
  3. a közös költség és egyéb befizetések nagyszámú és hosszabb idejű késése, vagy elmaradása következtében
  4. a közös képviselő gondatlansága, vagy szándékos pénzügyi visszaélése miatt

 

Ezen okok egyenkénti fennállása, vagy együttes megjelenése esetén már rövid idő alatt pénzügyi nehézség alakulhat ki a gazdálkodásban, amely végső soron a társasház teljes fizetésképtelenségét is előidézheti.
Ez utóbbi esetben a közüzemi cégek súlyos, és egyre gyakrabban alkalmazott szankcióira is fel kell készülni, ami a szolgáltatások hirtelen megvonását, megszüntetését jelenti, ami érthető módon a házban lakók alapvető életvitelét rendkívül hátrányosan érinti.

Ezt a problémát a lakóközösségnek tehát időben fel kell ismernie, komolyan kell vennie, és haladéktalanul meg kell kezdenie a szükséges lépéseket ahhoz, hogy ezek a súlyos krízishelyzetek ne fordulhassanak elő.

A válsághelyzetnek van egy további negatív (de kevésbé látványos) következménye, amire sokan nem gondolnak, de mindenképpen meg kell említenünk, mert hosszabb távon szintén súlyos károkat okozhat.
Ez pedig az a tény, hogy a pénzügyi nehézségekkel küzdő társasházak természetesen ott spórolnak, ahol tudnak, és ezért elmaradnak olyan fontos karbantartási munkálatok, felülvizsgálatok a házban, amelyek kiesése nagymértékben megnövelheti a későbbi költségterheket, az esetleges helyreállítási munkálatokat.

Ezeket a helyzeteket tehát mindenképpen célszerű elkerülni, de ha már megvan a „baj”, akkor a lehető leggyorsabban meg kell szüntetni, a válságkezelés lépéseit haladéktalanul meg kell kezdeni! A vészforgatókönyvet azonban alaposan át kell gondolni, nehogy egy-egy hirtelenjében hozott döntés további károkat okozzon.

Meg vagyok győződve arról, hogy ilyen esetekben kizárólag csak a gyors, szakszerű és rendkívül átgondolt lépésekkel lehet hosszú távon is sikert elérni, és a régi rossz beidegződésektől,  gyakorlattól végleg megszabadulni.

 

A válságkezelési szolgáltatásunk lépései:

     I.      A hiány tényleges és pontos felmérése:

1.      A költségvetés elemzése, annak tervezése során történő hibák feltárása

2.      A gazdálkodás elemzése, a tervezett és a tényleges költségek összehasonlítása, az estleges túlköltekezés okainak megállapítása, megjelenítése

3.      A közös költség befizetések ellenőrzése

 

       II.      Javaslattétel a válsághelyzet megoldására:

1.      Az új költségvetés elkészítése és a közgyűlés elé terjesztése

2.      Az elmaradt befizetések tételes kimutatása, a tartozások rendezésére javaslatok megfogalmazása

3.      Amennyiben szükséges, a ház külső finanszírozásának megszervezése, annak lebonyolítása

 

       III.      Konszolidálás – pénzügyi stabilizálás (a közgyűlés által elfogadott javaslatok alapján):

1.      A közös képviselet ellátásával biztosítani az új költségvetés betartását

2.      A finanszírozás megszervezése

3.      Az elmaradt befizetések rendezése, jövőbeni szankciók megállapítása